NINCS KEDVEM JÓGÁZNI, ÉS EZ BAJ? MIT TANÍT AZOKON A NAPOKON A JÓGA, AMIKOR LEGSZÍVESEBBEN KIHAGYNÁD?
Be kell, hogy valljam, néha nekem sincs kedvem jógázni. Igen, annak ellenére, hogy a jóga a mindennapjaim része. Annak ellenére, hogy tanítok, beszélek róla, gyakorlom, és pontosan tudom, milyen jó érzés utána. Vannak reggelek, amikor felkelek, és már a gondolattól is elfáradok, hogy szőnyegre álljak.
Vannak esték, amikor tudom, hogy jót tenne egy kis mozgás, mégis sokkal vonzóbbnak tűnik leülni, betakarózni, és egyszerűen csak nem csinálni semmit. És régebben ilyenkor hajlamos voltam azt gondolni: „Na, most nem vagyok elég kitartó.” Ma már egy kicsit másképp nézek erre.
Néha tényleg nincs kedvünk
Azt hiszem, hajlamosak vagyunk a jógát is egy újabb elvárássá tenni. Ha szeretnél rendszeresen jógázni, akkor könnyű elkezdeni számolni. Heti három alkalom. Ennyi perc gyakorlás. Ezt az órát sem hagyhatom ki. Ha pedig kimarad egy alkalom, jön a rossz érzés. Pedig miért is?
Nem azért kezdtünk el jógázni, hogy legyen még egy dolog az életünkben, amiben teljesíteni kell. Hanem éppen azért, mert szeretnénk egy kicsit kiszállni ebből. Legalább arra a másfél órára.
Nem kell megfelelni. Nem kell bizonyítani. Nem kell jobbnak lenni tegnapi önmagunknál. Csak megérkezni.
De akkor mindig hallgassak arra, hogy „nincs kedvem”?
Na, azért nem. Mert ezt is megtanultam az évek során: a „nincs kedvem” nem mindig azt jelenti, hogy nincs rá szükségem. Van, amikor egyszerűen csak kényelmesebb lenne otthon maradni.
Ismerős? Egész nap azt várod, hogy végre legyen egy kis időd magadra. Aztán amikor eljön az idő, hirtelen mindent fontosabbnak érzel. Még el kell mosogatni. Még válaszolni kell egy üzenetre. Még ezt gyorsan meg kell nézni.
És különben is… ma olyan fáradt vagyok. Ilyenkor néha pontosan tudom, hogy ha elindulok, utólag örülni fogok neki. Nem azért, mert majd fantasztikus teljesítményt nyújtok. Hanem mert végre lesz egy óra, amikor nem kell mással foglalkoznom. És sokszor ennyi hiányzik.
Máskor viszont a testem mondja azt, hogy elég
És vannak másfajta napok. Amikor nem a lustaság beszél belőlem. Hanem a fáradtság. Amikor érzem, hogy most nem még egy feladatra van szükségem. Hanem csendre. Pihenésre. Alvásra. Egy kis semmittevésre. És ezt talán nehezebb elfogadni. Mert a pihenést sokszor meg kell magyaráznunk magunknak.
„Ma nagyon sok minden történt.”
„Mostanában keveset aludtam.”
„Kicsit le vagyok terhelve.”
Mintha csak akkor lenne jogunk pihenni, ha előtte már kellően elfáradtunk. Pedig a pihenés nem jutalom. Szükséglet.
A jóga ebben is tanít
Talán az egyik legnagyobb ajándéka a gyakorlásnak, hogy egy idő után egyre jobban kezdjük érzékelni magunkat. Észrevesszük, ha feszül a vállunk. Ha felületesebbé válik a légzésünk. Ha egész nap összeszorítottuk az állkapcsunkat. Ha valami nyugtalanít. Vagy éppen azt, hogy mennyire jól esik végre megmozdulni.
És talán egyszer csak azt is észrevesszük, hogy nem ugyanarra van szükségünk minden nap.
Van, amikor egy dinamikusabb gyakorlás esik jól. Van, amikor a lassúság. Van, amikor néhány egyszerű ászana. És van, amikor egy hosszú savászana lenne a legőszintébb válasz.
Nem kell mindig többet
Talán ez az egyik legnehezebb dolog. Hogy elhiggyük: nem kell mindig többet. Nem kell mindig tovább. Nem kell minden alkalommal mélyebbre menni. Nem kell minden héten fejlődni valamiben.
A jóga nem verseny. És nem is egy újabb terület, ahol bizonyítanunk kell, hogy mire vagyunk képesek. Néha a fejlődés éppen az, hogy észrevesszük: ma ennyi elég.
Van, amikor a legnehezebb rész felállni
És ezt sem szeretném kihagyni. Mert vannak napok, amikor tényleg csak az első mozdulat nehéz. Felállni a kanapéról. Felvenni a kényelmes ruhát. Elindulni, és megérkezni a jógaszőnyegre…
Aztán egyszer csak ott vagy. Lélegzel. Mozogsz. És valami lassan átrendeződik benned. Nem történt csoda. Nem lett hirtelen minden könnyű. Csak egy kicsit kijöttél a fejedből, és visszatértél a testedbe. És néha pontosan erre van szükségünk.
De ha ma kihagyom?
Akkor kihagyod. És holnap újra ott lesz a jóga. Nem kell bűntudatot érezni. Nem kell kompenzálni. Nem kell kétszer annyit gyakorolni. Nem rontottál el semmit. Egy kihagyott óra nem törli ki mindazt, amit eddig megtettél magadért. Sőt. Talán az is a gyakorlás része, hogy megtanuljuk elfogadni a saját ritmusunkat.
Szóval nincs kedved jógázni?
Én ilyenkor ma már megpróbálom nem azonnal eldönteni, hogy kell-e jógáznom. Inkább megkérdezem magamtól: „Miért nincs kedvem?” Fáradt vagyok? Túl sok minden történt? Vagy csak nehéz elindulni? És néha már ez a kérdés is elég. Mert nem az a cél, hogy mindig rávegyük magunkat valamire. Hanem hogy egyre jobban megismerjük önmagunkat.
Hogy megtanuljuk meghallani a testünket. Hogy észrevegyük, mikor van szükségünk mozgásra, és mikor pihenésre. Mikor kell egy kicsit továbbmenni. És mikor kell végre megállni. Talán ezért szeretem annyira a jógát. Mert újra és újra emlékeztet arra, hogy nem kell minden nap ugyanolyannak lennünk. Lehetünk fáradtak. Lehetünk motiválatlanok. Lehet rossz napunk. És lehet olyan napunk is, amikor minden könnyedén megy. Mindegyikünknek van helye a szőnyegen. Akkor is, ha ma jól megy a gyakorlás. És akkor is, ha ma csak leülünk egy pillanatra, becsukjuk a szemünket, és veszünk egy mély levegőt. Talán a jóga egyik legfontosabb része nem az, amit megcsinálunk a jógaszőnyegen. Hanem amit megtanulunk közben magunkról.
És néha ez a tanítás egyszerűen csak ennyi:
Ma nincs kedvem. És ez rendben van.