JÁMÁK ÉS NIJÁMÁK – A JÓGA OTT KEZDŐDIK, AHOGY ÉLED AZ ÉLETED
Nagyon szerettétek ezt a sorozatot az oldalunkon, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk tőletek, ezért úgy döntöttünk, hogy a blogra is feltesszük az összes részt. Így egy helyen, összegyűjtve bármikor könnyedén visszatalálhattok hozzájuk, amikor szükségetek van egy kis inspirációra, útmutatásra vagy megerősítésre a mindennapokban.
Ahimszá -az első jáma
A jóga nyolclépcsős rendszerében az első jáma az ahimszá, amit leggyakrabban nem ártásnak szoktunk fordítani.
Valójában az ahimszá ennél sokkal finomabb és mélyebb jelentést hordoz, hiszek nem csak azt jelenti, hogy másokkal hogyan bánunk, hogy nem bántunk meg másokat, hanem azt is, hogy figyelünk arra, hogy hogyan bánunk saját magunkkal, a testünkkel a gondolatainkkal, milyen szavakat használunk.
A jógában sokszor ide kapcsolják a húsmentes, illetve minden olyan állati eredetű étel fogyasztását, amivel árthatunk más élőlénynek. De, ami nagyon fontos; nem kizárólag ezt jelenti ez az elv. Megjelenhet az ászanagyakorlásban is, úgy nem erőltetjük bele magunkat egy olyan pózba, amire nem áll készen a testünk csak azért, mert úgy kell kinéznie, vagy mert a mellettünk lévő elmegy a végpontjáig. Az ahimszá elvét gyakorlod, amikor óra közben figyelsz a tested jelzéseire, megengeded magadnak a pihenést és legfőképpen akkor, amikor elfogadod, hogy minden nap és minden gyakorlás más és ez azt jelenti, hogy az ászanáid sem lesznek egyformák.
Hogyan tudod az ahimszát beépíteni a mindennapokba?
Két féle formában jelenhet meg, először is másokkal szemben; amikor elfogadod a másik véleményét anélkül, hogy ítélkeznél, amikor például egy vita közben megállsz egy pillanatra és mielőtt reagálnál veszel egy mély levegőt, megválogatod a szavaidat, amiket használsz ezzel is figyelve arra, hogy hogyan kommunikálsz másokkal, vagy ha nem próbálod ráerőltetni másokra a saját igazad.
A másik forma, amikor saját magad felé alkalmazod ezt az elvet, ami talán sokszor nehezebb lehet. De vedd észre, amikor fejben bántod magad valamiért, például egy hiba miatt. Engedd meg magadnak a pihenést és ne csak akkor, amikor a tested már jelez, hanem sokkal korábban is, amikor látszólag nincsen szükséged rá. Légy türelmes magaddal. Válogasd meg mit engedsz be, akár legyen ez az étel, a zene, amit hallgatsz, a szavak, amiket mondanak neked, a hírek és még sorolhatnánk. És vedd észre azt is, hogy milyen gondolatok uralnak a mindennapokban és ezzel ártasz-e esetleg magadnak.
Az ahimszá nem tökéletességet jelent, hanem egyfajta a tudatosságot és gyengédséget.
Sokszor azt gondoljuk, hogy a jóga ott kezdődik, hogy leterítjük a matracunkat, pedig sokkal inkább ott ahogyan bánunk magunkkal és másokkal.
Szatja – a második jáma
A jóga alapelvei közül a második jáma a szatja, vagyis az igazmondás, őszinteség.
Nagyon egyszerűnek tűnhet ez az elv, hiszen e szerint nincs más dolgod, csak mondj igazat. Azonban a szatja egy picit árnyaltabb ennél, ha jobban beleásunk, láthatjuk, hogy nem csupán ennyiről szól. Talán az egyik legfontosabb tanítása, amit ki kell emelnünk, hogy az az igazi szatja, amikor összhangba kerül az, amit gondolunk, érzünk, teszünk és mondunk. Hiába mondjuk ki az igazságot, ha például a cselekedeteink teljesen ellentétesek azzal.
Hogyan közelíthetjük meg a jógában a szatját?
Jelentheti például azt, hogy őszintén ránézünk arra, hogy hol tartunk éppen. Nem akarjuk hasonlítgatni magunkat másokhoz. Nem erőltetjük a testünket olyan irányba, amire még nem áll készen. Egyszerűen csak megvizsgáljuk, hogy éppen most mi zajlik bennünk. És a legtöbbször egy őszinte mondat magunk felé a leghatékonyabb: ma eddig tart a gyakorlásom.
Hogyan jelenik meg a szatja a matracon kívül, a hétköznapokban?
Például, amikor kimondasz valamit, amit már régóta magadban tartasz. Vagy, amikor felvállalod a gondolatatidat és érzéseidet. Amikor őszinte vagy egy bármilyen emberi kapcsolatban. Vagy, amikor beismered saját magadnak, hogy valamire nincsen energiád.
A jóga tanítása szerint, az ahimsza és a szatja szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Nagyon fontos, hogy az őszinteség nem lehet egyenlő a bántással, törekednünk kell arra, hogy együttérzéssel mondjunk igazat. És ugyanúgy, mint ahogy az ahimsza esetében már tárgyaltuk, itt sem mindegy, hogy milyen szavakat használunk, hogyan kommunikáljuk ezt az őszinteséget.
Néha talán a legnehezebb saját magunkkal őszintének lenni, tükörbe nézni és saját magunkat kimondani az igazságot. Néha talán ez a legfájóbb igazság. De lehet, hogy pont ez hozza majd el számunkra a felszabadulás érzését, amikor már nincsenek álarcok és mersz saját magad előtt az lenni, aki valójában vagy.
Neked volt már olyan pillanatod, vagy egy őszinte mondat, ami mindent megváltoztatott?
Asztéja – a harmadik jáma
A jóga alapelvei közül a harmadik jáma az asztéja, vagyis a nem lopás elve.
Nagyon egyszerűnek és egyértelműnek tűnhet: ne lopj. De a jóga értelmezésében megjelenhet sokkal finomabb szinteken is. Hiszen nem csak arról szól, hogy nem vesszük el mások tárgyait, hanem arról is, hogy nem vesszük el azt, ami nem a miénk és ez nem csak a tárgyakról szól, hanem az időről, az energiáról, a figyelemről, vagy akár az elismerésről.
Hogyan jelenhet meg magában a gyakorlásban?
Főként türelem és alázatként nyilvánul meg. Jelentheti például azt, hogy tiszteletben tartjuk a testünk határait és a saját, egyéni fejlődési folyamatainkat. Nem siettetjük a gyakorlásunkat és nem akarunk gyorsabban haladni, mint ahogy az számunkra természetes lenne.
A mindennapi életben talán még sok színűbb ez az elv.
A nagyon egyértelmű formáján túl mint hogy sem fizikai tárgyakat, sem szellemi terméket nem lopunk megjelenhet például abban, hogy tiszteletben tartjuk a másik idejét, nem raboljuk azt feleslegesen és valóban jelen vagyunk egy találkozásban, teret hagyunk a másiknak is a beszélgetésben. Megjelenhet úgy is, hogy elismerjük mások munkáját és nem vesszük el a dicsőséget. Ugyanakkor nem hasonlítgatjuk magunkat mások eredményeihez, vagy életéhez. És talán, ami a legerősebb, hogy nem akarjuk megszerezni azt, ami valójában nem a mi utunk része.
Az asztéja mögött sokszor állhat egy mélyebb felismerés is; nem szabad a hiányból élnünk.
Amikor bízunk abban, hogy csak a saját utunkat járva megérkeznek hozzánk azok a tapasztalások, lehetőségek és eredmények, amelyek nekünk szólnak, akkor egyáltalán nem lesz szükség arra, hogy másoktól elvegyünk bármit is, akár tudatosan, akár észrevtélenül.
Brahmacsarja – a negyedik jáma
Ez az egyik olyan fogalom a jógában, amelyet sok féleképpen értelmeztek az idők során. Alapvetően önmegtartóztatást jelent, de nézzük, hogy milyen formában beszélhetünk erről.
Az egyik értelmezése a cölibátus, vagyis a teljes önmegtartóztatás, a vágytalanság, tartózkodás az érzékiségtől. A vágyak nagyon sok energiát emésztenek fel, így az egyén nem tud a saját belső útjára koncentrálni. Szigorúbb formájában nem csak a nemi élet iránti elzárkózást jelenti, hanem mindenféle, a hétköznapi ember számára alapnak tekinthető örömöktől való tartózkodást is; ilyen például az illatszerek használata, a márkás, pazar ruhák viselete, finom ételek. A nyugati világban ebben a formában talán ez az egyik legmegosztóbb elv.
Fontos azt látni, hogy ezek nem azért kerülendők, mert bűnös tettek, vagy dolgok lennének, hanem azért mert, ha az egyén vágyik ezekre, akkor sokkal nehezebben tudja kivonni magát az anyagi világból, az energiák áramlásában zavarok keletkezhetnek és sokkal nehezebben tud elköteleződni a jógikus eszmények mellett. Ezek mind izgalomban tartják az elmét és az elcsendesedés, a teljes önvaló megfigyelés ellen hatnak.
A nyugati világban ez egy picit átalakult és kevésbé szigorú formában van jelen a brahmacsarja az életünkben. Fontos része lehet a jógagyakorlásunknak az önmegtartóztatás és a mértékletesség. De hogyan?
Megtanulunk tudatosan bánni az energiáinkkal, nem hajszoljuk túl magunkat, nem gyakorolunk addig, amíg teljesen kimerülünk, hanem figyelünk arra, hogy mi az a mennyiség, intenzitás, ami még valóban támogat minket. Így a gyakorlás nem energiaveszteség lesz, hanem sokkal inkább energiagyűjtés.
A hétköznapokban egészen egyszerű dolgokon is megfigyelhetjük magunkban ezt a jámát. A mértékletességben tudatosítjuk, hogy éppen elég, az ami most van, nem akarunk mindig többet és többet. A brahmacsarja arra is megtanít, hogy meg tudjuk válogatni azt, hogy mire fordítjuk a figyelmünket, csak azt engedjük be, ami nem von el energiát, nem vonja el a figyelmünket a valóban fontos dolgokról.
Ez az elv segít abban, hogy harmóniát teremtsünk a külső és a belső világunkban és megteremtsük azt, ami valóban fontos lehet számunkra.
Aparigraha – az ötödik jáma
A jámák sorában az ötödik, vagyis az utolsó az aparigraha, vagyis a nem-halmozás, a nem-ragaszkodás elve.
Ez az elv arra hívja fel a figyelmünket, hogy mennyire könnyen kapaszkodunk dolgokba, tárgyakba, elképzelésekbe, szerepekbe. Vagy akár abba, hogy szerintünk minek kellene történnie az életünkben.
A jóga szemléletében a túlzott ragaszkodás gyakran feszültséget hoz létre, amikor mindenáron meg akarunk tartani valamit, akár egy állapotot, egy kapcsolatot, egy elképzelt jövőt, vagy egy tárgyat, akkor könnyen elveszíthetjük a kapcsolatot a jelen pillanattal, azzal, ami éppen most van. E szerint a szemlélet szerint, ha elkezdjük gyakorolni a kötődésmentességet, az a boldog élethez vezethet minket.
Hogyan jelenik meg az aparigraha a jógagyakorlásban?
Jelentheti azt például, hogy nem ragaszkodsz görcsösen egy póz tökéletes formájához. Nem máshoz méred a gyakorlásod és nem ahhoz, hogy tegnap meddig jutottál el. Hanem megengeded magadnak, hogy minden gyakorlás más legyen. Nem támasztasz elvárásokat a gyakorlásod felé és ha kell, akkor el tudod engedni az elképzelést arról, hogy minek kellene most történnie és csak beleengeded magad, abba, ami van.
Hogyan jelenhet meg a mindennapjaidban?
Nem halmozol fel olyan tárgyakat, amire valójában nincsen szükséged. Sok esetben a birtoklás utáni vágy hajt ebben a felhalmozásban, amikor azt hiszed, hogy ezek a dolgok tesznek majd boldoggá. És valójában nem a tárgyhoz ragaszkodsz, hanem ahhoz az érzéshez, amit hozzá kapcsolsz. Az aparigrahát gyakorolhatod, hanem ragaszkodsz régi történetekhez, vagy sérelmekhez, vagy, amikor megtanulod elengedni azt is, ami egy időben fontos része volt az életednek, de most már nem szolgál téged.
Az aparigraha nem azt jelenti, hogy semmi sem fontos számunkra, hanem azt, hogy nem kapaszkodunk görcsösen. Amikor kicsit lazábban tudjuk tartani a dolgokat és elfogadjuk, hogy minden pont úgy van jól, ahogy van és amennyi van, akkor több tér keletkezik az életünkben. Ez a tér pedig helyet ad új tapasztalásoknak, a változásnak és pont annak, ami éppen érkezni szeretne.
Szaucsa – az első nijáma
A jámák után a következő lépcső a nijámák, vagyis azok az elvek, amelyek abban segítenek, hogy hogyan kapcsolódjunk saját magunkhoz.
Az első nijáma a szaucsa, vagyis a tisztaság.
Elsőre talán, ami eszünkbe juthat az egyfajta külső tisztaság, úgy, mint a rend, a higiénia, a tiszta környezet. És ez valamennyire így is van, ezek is fontos részei ennek a niájámának. De a jógában a szaucsa ennél sokkal mélyebb jelentéssel bír, egyfajta belső tisztaságot jelent, amikor nem csak magunk körül teremtünk rendet, hanem belül is.
A jógagyakorlásban megjelenhet például abban, hogy tiszta térben gyakorolunk és ez lehet egy szó szerint kitakarított tiszta helyiség, ugyanakkor lehet egy mindentől mentes tér, ahol nincsenek jelen felesleges ingerek, rossz energiák. A szaucsa megjelenhet abban is, amikor odafigyelünk arra, hogy mit viszünk be a testünkbe, legyen ez szó minőségi ételekről, a tartalmak, amiket fogyasztunk, a zene, amit hallgatunk, vagy az a levegő, amit belélegzünk. De akkor is megjelenik, amikor gyakorlás közben észrevesszük, hogy eluralkodik rajtunk az elménk és elcsípjük azokat a gondolatokat, amik nem szolgálják a gyakorlásunkat.
A szaucsa nem tökéletességet jelent, inkább egy tudatos választás arra, hogy mi az, ami támogat és mi az, ami nem szolgál.
A mindennapokban talán még jobban tetten érhető ez az elv. Megjelenhet például, amikor rendet teszünk a környezetünkben, akár egy tavaszi nagytakarítás alkalmával, majd időt szakítunk arra is, hogy ez a rend megjelenjen a fejünkben is. Tudatosak vagyunk a tartalmakra, amit fogyasztunk, vagyis nem csak bekapcsoljuk a tv-t, hogy szóljon, hanem mi választjuk meg, hogy mit engedünk be, de ugyanígy a zenével is. És ez kifejezetten igaz a közösségi médiára, amiről külön posztokat lehetne írni, de itt a szaucsa keretein belül talán annyit elég megemlítenünk, hogy figyelj arra, hogy mit engedsz be, illetve vedd észre, hogy az, amit beengedsz milyen hatással van rád. És ugyanígy vedd észre a gondolataidat, amik a nap minden percében veled vannak, vedd észre, ha ezek a gondolatok lehúzóak, nem visznek előrébb és vigyél tudatosságot erre a területre is, lassulj le, adj időt magadnak a tisztulásra.
A szaucsa segít nekünk abban, hogy több tér legen bennünk és sokkal kevesebb zaj és felesleges teher. Ezáltal sokkal magasabb szinten érkezhet meg a jelenlét az életünkbe.
Néha nem új dolgokra van szükségünk, csupán arra, hogy megálljunk és kitisztítsuk azt, ami már túl sok és nem odavaló.
Szantósa – a második nijáma
A második a nijámával a szantósával, amelyet leggyakrabban (meg)elégedettségnek szoktak fordítani.
Az az egyik legfinomabb, ugyanakkor legfélreérthetőbb elvi is, hiszen könnyen összekeverhetjük azzal a gondolattal, hogy be kell érnünk kevesebbel, vagy nem vágyunk a fejlődésre, pedig a szantósa nem erről szól.
A jógában az elégedettség azt jelenti, hogy kapcsolódni tudunk ahhoz, ami éppen most van, ami éppen történik az életünkben, amelyen érzések bennünk vannak, ahol élünk, amilyen tárgyakat birtoklunk. És ez a kapcsolódás anélkül történik meg, hogy folyamatosan azt néznénk, hogy mi hiányzik még az életünkből.
Hogyan jelenhet meg ez a jőgagyakorlásunkban?
Amikor nem küzdünk az ellen, ami van, nem hasonlítgatjuk az aktuális pillanatot, vagy ászanát egy másik naphoz, vagy legfőképp nem másokhoz. Egyszerűen csak jelen vagyunk, ítélkezés nélkül. A szantósa nem a fejlődés ellen van, hanem gyakorlásával egy olyan biztos alapot teremthetsz magadnak, ami a stabilitásodat adja. Egy olyan alapot, ahonnan nyugodtabban és tisztábban tudsz majd tovább lépni.
Hogyan jelenik meg a mindennapokban?
Sokszor magától értetődőnek tekintünk sok mindent az életünkben, de jó néha megállni és észrevenni a már meglévő értétkeket is, legyen ez bármilyen pici vagy óriási. Jó megengedni magunknak, hogy megérkezzünk egy pillanatba és nem azonnal tovább sietni és jó ebben a pillanatban meglátni az örömöt. És ha már az örömről beszélünk, igenis éljük meg és ne csak majd akkor, amikor már minden összeáll minden a helyén van. Éljük meg a kis mérföldköveket is. A következő mondatot már nagyon sokszor hangsúlyoztuk, de jó hozzá visszatérni: az is a szantósa gyakorlása, amikor nem hasonlítgatjuk az életünket másokéhoz. Mindenki életébe az érkezik, ami őt szolgálja, érdemes így tekinteni a dolgainkra.
A szantósa emlékeztet minket arra, hogy nem kell megvárnunk, amíg minden tökéletes lesz ahhoz, hogy jól legyünk. Néha a (meg)elégedettség csak egy felismerés: minden úgy van jól, ahogy van.
Tapasz – a harmadik nijáma
A nijámák sorában a következő elv a tapasz, amit leggyakrabban belső tűzként fordítunk, de jelenhet fegyelmet és kitartást is.
A tapasz szó eredetileg hőt jelent. Azt a belső energiát, ami átalakít, formál és segít végig menni azon az úton, amit választottunk magunknak. A jógában a tapasz nem egy szigorú önfegyelem vagy egy olyan dolog, amibe bele kell kényszeríteni magad. Hanem inkább egy tudatos, kitartó jelenlét, abban, ami fontos számodra. A tapasz nem csak segít elindulni az úton, hanem segít ott is tartani.
Hogyan jelenik ez meg a jógagyakorlásban?
Főként abban, hogy újra és újra visszatérünk a matracra. Nem csak akkor, amikor kényelmes és minden rendben van, hanem akkor is, amikor nincs kedvünk elindulni, amikor sok a probléma és a megoldandó feladat. Amikor a tapasszal dolgozunk, az általában egy dinamikusabb, erőteljesebb gyakorlás. Ezek az órák segíthetnek átlendülni egy esetleges holtponton, segíthet lendületet venni, vagy akár megtapasztalni a benned rejlő erőt.
De nem kell erőteljesnek lenni ahhoz, hogy megtapasztald a tapaszt, hiszen ott van azokban a pillanatokban is, amikor nem lépsz ki azonnal egy ászanából, hanem megfigyeled mi van ott benne. Milyen a légzésed, milyen gondolatokat és érzéseket hoz el neked.
Ez a belső tűz nem éget, inkább megtart és átalakít.
Hogyan jelenik meg a mindennapokban?
Talán a hétköznapokban sokkal kézzelfoghatóbb. Megjelenik akkor, amikor kitartasz amellett, ami igazán fontos számodra. Amikor következetesen haladsz a célod felé. Vagy, amikor nem engeded, hogy erről az útról bármi letérítsen és képes vagy nemet mondani.
A tapasz arról szól, hogy újra és újra visszatalálj ahhoz, amit választottál. És idővel ez a kitartás fogja meghozni a változást az életedbe.
Szvádhjája – a negyedik nijáma
A nijámák sorában a következő a szvádjája, amit általában önismeretnek, vagy önreflexiónak fordítanak.
A szó eredeti jelentése: önmagunk tanulmányozása. És ez nem csak egyfajta gondolkodás, hanem egyfajta kíváncsiság, egy őszinte figyelem saját magunkkal szemben. A jógában a szvádhjája azt jelenti, hogy megfigyeljük a belső működésünket; a gondolatainkat, a reakcióinkat, a szokásainkat. De mindezt úgy tesszük, hogy közben nem ítélkezünk, nem címkézzük meg, hogy ez most jó, vagy rossz, egyszerűen csak tudatosítjuk azokat. Mintha a saját életünkben egy külső szemlélő lennénk és egészen egyszerűen csak meglátnánk azt, ami történik.
Hogyan jelenik ez meg a jógagyakorlásban?
A jógaórákon sokszor gyakoroljuk a szvádhjáját, például, amikor hallod az oktatótól, hogy figyeld meg az érzeteket, vagy figyelj befelé, akkor ezek mind a saját magad megismerését segítik. A gyakorlásokban jó észrevenni, hogy mikor válasz türelmetlenné, mikor kezded el hasonlítgatni magad másokhoz és mondjuk a tegnapi állapotodhoz, de azt is jó megfigyelni, amikor megjelenik a könnyedség. Az a nehéz ebben, hogy mindezt ítélkezés nélkül tedd meg. Hogy például, amikor türelmetlenné válasz, akkor ne kezd el ostorozni magad, egyszerűen csak tudatosítsd, hogy most ez az érzés van benned. Ennek az elvnek a gyakorlása során fontos, hogy ezeket az érzéseket és reakciókat ne akarjuk megváltoztatni, „csak” meglátni és tudatosítani. Így a szvádhjája egyfajta tükörré válik, amelyben sokkal tisztábban látod magad.
Hogyan jelenik meg a mindennapokban?
Először is, amikor elkezdesz időt szánni arra, hogy befelé figyelj, hogy meghalld és meglásd mi zajlik benned. Majd amikor észreveszed az esetlegesen vissza-visszatérő mintáidat a különböző helyzetekben. Vagy amikor felismered, hogy mi vált ki belőled egy erőteljesebb reakciót. És amikor már őszintén tudsz ránézni ezekre a belső folyamatokra az elmédben megjelenő narráció nélkül.
Amint láthatod a szvádhjája nem mindig kellemes, de egy idő után biztosan felszabadító az az állapot, amibe megérkezel. Mert amit meglátsz magadban, ahhoz már tudsz másképp kapcsolódni, tudsz elfogadással és megértéssel lenni magad felé.
Ísvara-pranidhána – az ötödik nijáma
A nijámák sorában az utolsó elv az Ísvara-pranidhára, amely talán az egyik lenehezebben megfogható fogalom a jógában, nincs is rá egyetlen pontos magyar szó, amivel le tudjuk írni. Leggyakrabban így fordítják: a Legfelsőbb Lény iránti odaadás.
De nézzük meg mit is jelent ez. Az Ísvara Istenre utal, míg a pranidhána megadást, vagy odaadást jelent. Vagyis, ha nagyon röviden és átfogóan szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondanánk, hogy ez az elv azt jelenti, amikor el tudod engedni az egódat és az összes cselekedeteddel átadod magad egy magasabb, isteni hatalomnak. Ez a gyakorlat arra épít, hogy egy nagy egésznek vagyunk a részei és létezik egy Isten/egy Legfelsőbb Lény/egy egyetemes tudat, ami nálunk feljebb való, ha elismerjük ezt, akkor bizalommal átadhatjuk magunkat neki.
Hogyan jelenik ez meg a jógagyakorlásban?
Amikor leteszed az egódat és nem akarsz mindent kontrollálni. Nem akarod, hogy tökéletes legyen a gyakorlásod, csak jelen vagy anélkül, hogy bármilyen eredményt szeretnél elérni vele. A jóga arra hív, hogy beletedd a figyelmedet, az energiádat, a szándékodat a gyakorlásba, de engedd el a görcsös ragaszkodást és csak bízd rá magad a jelen pillanatra. Sokszor ez annak a felismerése, hogy nem tudunk mindent kontrollálni és nem is kell.
Hogyan jelenik meg a mindennapokban?
Például, amikor el tudod fogadni, hogy nem minden a terveid szerint alakul. Vagy amikor megengeded magadnak, hogy ne tudd a választ azonnal, hanem csak hagyod, hogy az megérkezzen hozzád akkor, amikor itt van az ideje. És amikor elkezdesz bízni abban, hogy a nehéz időszakoknak is van értelme és érted történik minden.
Az Ísvara-pranidhára nem egyenlő a passzivitással, nem az jelenti, hogy majd lesz valahogy. Sokkal inkább egy kapcsolódás, amikor a meditációban elcsendesíted az elméd és csak a jelen pillanatra összpontosítasz, akkor meghallhatod azt, amire szükséged van. Elengedheted az aggódalmaidat, a félelmeidet és megengedheted azt, hogy bízz egy Felsőbb Erőben, bízz abban, hogy minden úgy van jól ahogy van és minden érted történik. Ezzel átadhatod magad egy harmonikusabb és kiegyensúlyozottabb életnek.
Facebook