JÓGA AZOKNAK, AKIKNEK NEM MŰKÖDIK A JÓGA
A jógás világban van egy csoport, akikről ritkán esik szó és ritkán beszélünk a miértekről velük kapcsolatban. Ők azok, akik kipróbálták a jógát, aztán valahogy mégsem működött náluk. Lehet, hogy elmentek egy órára, vagy kerestek egy online videót, az is lehet, hogy mindent bevásároltak hozzá; jógamatracot, téglákat, hevedert. Adtak a jógának egy esélyt, de pár alkalom után mégis abbahagyták. És ez nem feltétlenül szól a lustaságról, vagy arról, hogy nem érdekli őket ez a mozgásforma, vagy az egészségük, vagy bármi, ami miatt a jóga mellett döntöttek először. Hanem mert egyszerűen valami nem találkozott bennük a jógával. És ez sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk.
Amikor a jóga nem olyan, mint amire számítottál
Sokan úgy érkeznek meg az első jógaórájukra, hogy már van a fejükben egy kép arról, hogy milyen lesz. Hiszen a közösségi médiában ezer inger ér minket ezzel kapcsolatban, a kérdés csak az, hogy milyen információk érkeznek meg pontosan.
Valószínűleg van, aki úgy érkezik, hogy végre el tud majd lazulni, van aki úgy gondolja, hogy majd a teste meghálálja ezt a jógaórát és van aki csak azért jön, hogy kiszakadjon a mindennapi rohanásból.
Aztán az első, vagy a második óra után valahogy mégsem az elvárásoknak megfelelően alakul az a jógaóra.
Lehet, hogy túl gyorsan érzékeli az órát, vagy éppen ellenkezőleg; túl lassúnak. Elképzelhető, hogy a pózok túl nehezek, sőt teljesen zavaros lehet az ászanák megnevezése és az, hogy éppen mi történik, melyik láb után melyik kar…
És sokan ilyenkor csak körbenéznek a teremben és úgy érzik, hogy olyan mintha mindenki más tudná, hogy mit kell csinálni, csak ő nem. És nemes egyszerűséggel levonják azt a következtetést, hogy: A jóga nem nekem való.
Pedig nagyon gyakran nem erről van szó, nem az van, hogy a jóga nem működik, vagy nem neked való, hanem egyéb tényezők jelentek meg, amik miatt így érezhetsz. Nagyon fontos, hogy hová érkezel az első alkalommal. Fontos a stúdió hangulata, arculata, az amit képvisel. Személyes tapasztalat alapján azt tudom mondani neked, hogy tartottam már jógaórát egy alagsori, dohos tornateremben és vegyük ellenpéldának az Élet Virága Jógastúdiót, ami egy igényesen berendezett hangulatos jógaterem. Ha pontosan ugyanazt a jógaórát tartottam volna a 2 helyen, akkor sem lett volna ugyanaz a tapasztalás sem nekem, sem a gyakorlóknak. És ha már itt tartunk, fontos megemlíteni az oktató személyét is, mennyire hiteles és felkészült, mennyire tudtok kapcsolódni. Sok esetben elég egy kellemes hang, vagy egy jól megfogalmazott gondolat és érzed, hogy jó helyen vagy. Ugyanakkor megtörténhet az ellenkezője is; pontatlan instrukciókkal, rosszul megválasztott szóhasználattal, vagy akár egy érintéssel okozhat benned rossz élményt is az óra.
És ne feledkezzünk meg magáról az óráról sem. Nagyon sok féle jógaóra közül válogathatsz, fontos, hogy megtaláld azt, ami számodra a leginkább megfelelő. Ehhez általában találsz segítséget a stúdiók honlapján, de bátran kérj tanácsot az oktatótól is.
A láthatatlan akadályok
Érdemes megemlítenünk néhány olyan dolgot, amikre tapasztalás útján tehetünk szert, de hatással lehet az órára.
Amikor valaki elkezd jógázni, nem csak a testével érkezik meg a matracra, hanem odaviszi az egész napos fáradtságát, a problémákat, a stresszt, de vele lehet az önbizalma, a bátorsága is. És sokszor ezek akadályokat képeznek a jógagyakorlásban, de mégis hogyan?
A testünk története
Ha valaki ülőmunkát végez, egész nap a számítógép előtt ül, akkor valószínűleg feszül a nyaka, fáj a dereka, merev a csípője. És ebben az esetben (is) egy átlagos jógaóra meglepően nehéz lehet. És nem azért mert a jóga egy nehéz mozgásforma, hanem mert a testünknek idő kell ahhoz, hogy újra mozgásba jöjjön.
Fontos, hogy a rugalmasság nem előfeltétele a jógának, sokkal inkább következménye lesz.
A megfelelési kényszer
Sok kezdő gyakorló elkezdi hasonlítgatni magát másokhoz. Holott biztosan többször elhangzik egy órán, hogy „figyelj befelé”. De mégis ott lehet benned, hogy biztos rosszul csinálom, mert:
- mások mélyebbre hajolnak
- az oktató stabilan áll a pózban én viszont remegek benne
- mindenki tudja mit kell csinálni, nekem fogalmam sincs
- nem megy az egyensúlygyakorlat
- meddig kell még csukva tartani a szememet?
A jóga nem verseny és az ászanáknak nincs helyes formája. Minden test és minden állapot különbözik és nagyon fontos, hogy felismerd ezt.
A jóga képe a fejünkben
Azt hiszem nem kell túl sokáig fejtegetnem, hogy a közösségi média milyen szinten befolyásolja a jógáról alkotott képet a fejünkben. Gyakran látványos pózokban ábrázolják a jógát; kézállások, spárgák, már-már akrobatikus egyensúlyok. A jóga nem ez és nem erről szól.
Lehetnek inspirálóak ezek a posztok és videók, de sokszor azt üzenhetik, hogy: nem vagyok elég jó. A jógának nem szabad a látványról szólni, ez sokkal inkább egy belső út, ami láthatatlan. A jóga eredetileg a figyelemről, a légzésről és a jelenlétről szól. Ennél többet nem kell belevinni.
A jóga nem egyenlő az ászanákkal
A jóga lehet egy intenzív gyakorlás, de lehet egészen egyszerű is.
Megjelenhet a reggeli nyújtózásban, a reggeli csendben, pár kör lassú légzésben a nap közepén, egy rövid átmozgató sorozatban munka után, vagy egy puha relaxációban nap végén. Nem kell, hogy hosszú legyen a gyakorlás, nem kell tökéletesnek sem lennie. A jógát már akkor elkezded, amikor elkezdesz magadra figyelni.
A jóga néha később érkezik meg
Sok ember életében a jóga nem az első próbálkozásnál érkezik meg, hanem akár évekkel később tér vissza hozzá. Lehet, hogy egy másik oktatóhoz, egy más energiájú csoportba, egy lassabb gyakorláshoz és akkor hirtelen történik valami. Lehet ez azért mert teljesen más élethelyzetben van, másként fogad be és most éppen valami pont úgy talált be, ahogy kellett és ahogyan szüksége volt rá.
Amikor elkezded érezni, hogy: Most valahogy jó itt. Akkor az már elég ahhoz, hogy elinduljon valami.
Ha a jóga eddig nem működött
Lehet, hogy egyszerűen még nem találkoztál azzal a formával, ami neked szól, amire pont most szükséged lenne. Lehet, hogy más tempóra van szükséged, vagy más típusú instrukciókra. A jógában számos stílus van, bátorítunk arra, hogy ne add fel az első órád után, próbálj ki minél több fajta jógaórát, akár minél több oktatónál, hogy megérezd, mi az amire neked szükséged van.
Néha lehet, hogy csak annyi kell, hogy valaki azt mondja: nyugodtan kezdheted egészen kicsiben 😊 Egy mozdulattal, egy légzőgyakorlattal, egy 10 perces gyakorlással. És lehet, hogy egyszer csak azt veszed észre, hogy a jóga, amiről korábban azt gondoltad, hogy nem neked való és nálad nem működik, most mégis elkezd helyet találni az életedben.