ÉLET VIRÁGA JÓGASTÚDIÓ

jógaoktatók

Steigler Anett jógaoktató

Steigler Anett

jógaoktató

A jóga, ugyan változó formában és intenzitással, de immár 15 éve az életem szerves részét képezi. A jógával való első találkozásaim alkalmával ‒kezdő egyetemista koromban ‒a feszültségoldás és az élet értelmének keresése motivált. Fiatal felnőttként a mindennapos mozgásigényem és a belső stabilitásom érdekében jógáztam. Később a nőijóga segítséget nyújtott nőiségem elfogadásában, megélésében, majd később várandósságom idején is támogatott testi-lelki jóllétemben. Jelenleg kisgyermekes anyaként az egyik legfontosabb erőforrásom, folyamatos adó-gondoskodó jelenlétemet kísérő elengedhetetlen töltődésem.

Személyes életutam mellett szakmai szempontból is nagy jelentőséggel bír számomra a jóga. A jógával való ismerkedésem kezdetén, 2013-ban elvégeztem egy alapszintű gerincjóga-oktatói képzést. Majd ezt követték a kezdő és haladó hatha jóga, a nőijóga, valamint a meditációs oktatóképzések. 2014-ben kezdtem el órákat tartani a szegedi Mandala Jógastúdióban. Az évek során szerveztem egyéni órákat, tartottam jógát a munkahelyemen, valamint egy cég munkatársai számára is. De jógás workshopok és képzések facilitálásában is tapasztalatot szerezhettem. A közös gyakorlások során én magam is rengeteget tanulhattam a hozzám érkezőktől. Csodás élmény olyan munkát végezni, ami a hivatásom is egyben.

Hiszek benne, hogy a kreativitásunk felszabadításával, a figyelmünk tudatos vezetésével, testünk és lelkünk összerendezésével közelebb kerülhetünk önmagunk és a világ egységének megismeréséhez.

Oktatóként Fodor Ákos: Gyakorlat című haikuját érzem magamra nézve érvényesnek:

segíts mindennek

olyannak lennie, mint

amilyen úgyis

Óráimon teret nyújtok ahhoz, hogy a mozgás, a relaxáció és a meditáció megtapasztalásán keresztül kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz.

Várlak szeretettel, ha szeretnél visszatalálni velem csendesebb, békésebb énedhez!

végzettségek

ο Gerincjóga oktató – 2013 – Mandala Jógastúdió Budapest (110 óra)

ο Hatha jóga oktató (alapszint) – 2014 – Mandala Jógastúdió Budapest (160 óra)

ο Nőijóga-intimjóga – 2016 – Mandala Jógastúdió Budapest (110 óra)

ο Meditáció és relaxáció továbbképzés – 2016 – Mandala Jógastúdió Budapest (40 óra)

ο Hatha jóga oktató (haladó szint) – 2017 – Mandala Jógastúdió Budapest (200 óra)

ο OKJ Sportoktató – 2013